Végre együtt! - Visszatérés a tanterembe

2020. szeptember 18.
Tags: digitális oktatás iskolakezdés biztonság metlife

Két hét telt el az őszi tanévből, gőzerővel megindult tantermi keretek között az oktatás. Sokan a vírus második hullámát várják. A United Way Magyarország „Végre együtt! 51 gyakorlat az újrakezdéshez” kiadványa segítségével sok hasznos információt tudhatunk meg, hogyan tudnak hatékonyan visszaintegrálódni a gyerekek és pedagógusok az iskolai oktatásba.

 

Hogyan alakította át a vírus az alapítványi oktatási programokat?

Amikor márciusban kitört a koronavírus járvány és bezártak az iskolák, éppen mintegy 500 iskolában, több mint 1.000 pedagógus segítségével, éves szinten közel 100.000 diák részvételével futottak oktatási programjaink az ország különböző részein, a legelmaradottabb térségektől a valamivel szerencsésebbekig. Első reakciónk természetesen az azonnali segítségnyújtás volt, fertőtlenítőszereket, számítógépeket adományoztunk, valamint webinárokon keresztül támogattuk a pedagógusokat a digitális átállásban. A nyár folyamán pedig elkezdtük rászabni a programokat is a koronavírus járvány okozta megváltozott körülményekre: egyes programok esetében ez a hibrid oktatásra való felkészülést jelentette,  több programunkat pedig az eredeti célokon túlmenően a közösségek újjáépítésének és a karanténélmények feldolgozásának szolgálatába is állítottuk.  Emellett most a pedagógusok jóllétének is különös figyelmet szentelünk. Egy webinár sorozat keretében támogatjuk őket az újrakezdésben, iskolai közösségeik megerősítésében és a jövőben elengedhetetlenül fontos digitális készségeik fejlesztésében.

 

Milyen hasznos tapasztalatokat tud az alapítvány megosztani a digitális oktatás területén, amik segítséget nyújthatnak a szülők és gyerekek számára az online és otthoni tanuláshoz?

A Végre együtt! 51 gyakorlat az újrakezdéshez pedagógusoknak szóló kiadványunkat a diákoktól és pedagógusoktól vett, a karanténra visszatekintő idézetekkel kezdjük. Hadd hozzak pár példamondatot! Diákok: „Mindig szeretettem a gép előtt ülni, de ez durva volt.”; „Nagyon hiányoztak a barátaim, meg a sok nevetés.”. Pedagógusok : „A szülők segítsége nélkül nem ment volna.”;  „Nagyon hiányoztak a gyerekek és a kollégák. A személyes kapcsolódást semmi nem pótolja.” Azt látjuk, hogy a sok bizonytalanságon túlmenően mindkét oldalon a fizikai kapcsolódás hiánya jelentette a komoly lelki megterhelést, ami az online tanulásnak akkor is velejárója, ha nem olyan extrém a helyzet, mint karantén idején. Természetesen életkor és helyzetfüggő, hogy melyik gyermeknek mire van szüksége online tanulás alatt, de az biztos, hogy értő figyelemre és a kapcsolódás lehetőségére mindenképp.  A szülők valódi jelenléte, a közös beszélgetések és közös reflektálások a legkülönbözőbb dolgokról, a kortárs kapcsolatok ápolásának lehetősége online oktatás alatt még jobban felértékelődik.

A kiadvány alábbi linken keresztül érhető el:

http://www.unitedway.hu/wp-content/uploads/vegreegyutt_online.pdf

 

Milyen pozitív hozadéka van a vírusnak az oktatás területén, ami már most látszik?

Ha egy dolgot kellene mondanom, akkor az mindenképpen a digitális oktatás elterjedésének a felgyorsulása lenne. A digitális írástudás egy olyan 21. századi alapkészség, melynek hiánya komoly hátrányokat okoz már ma is a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, illetve az életben való boldogulásban, a jövőben pedig ez még inkább így lesz. Bár néhány évvel ezelőtt elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája, a megvalósítás a vártnál jóval lassabban haladt eddig, ezért is érte olyan felkészültelenül a pedagógusokat az egyik napról a másikra való digitális átállás. Most felgyorsulnak ezek a folyamatok és ez jó hatással van az oktatásra. Ugyanakkor azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy friss kutatások szerint Magyarországon ma minden ötödik gyermek él digitális szegénységben, hozzáférése sincs a digitális oktatáshoz. Ők azok, akik segítség nélkül végérvényesen leszakadhatnak, úgyhogy ennek megelőzése közös társadalmi felelősségünk.

Friss hírek   Korábbi hírek