Családi pénzügyek mesterfokon

2020. február 17.
Tags: pénzügyek család biztonság metlife hivatás

A pénzügyi tanácsadó munka számunkra az egyik legcsodálatosabb hivatás, hiszen az emberek pénzügyi biztonságáról gondoskodhatunk. Büszkék vagyunk rá, hogy nap mint nap családokkal, vállalatokkal tervezhetjük meg közösen, hogy mely megoldások a leginkább szükségesek és elsődlegesen fontosak céljaik megvalósítása érdekében. Az egyik legnagyobb értékünknek az ügyfeleinkkel kialakított bizalmi kapcsolatunkat tartjuk, ami sokban hasonlít a családon belüli szoros kapcsolatokra. A következő cikkünkben egy olyan különleges családot szeretnénk bemutatni, akik közösen tették fel az életüket arra, hogy segítsék az egyének, családok és vállalkozások pénzügyi stabilitását.

Györgyi több mint 22 éve dolgozik a MetLife kötelékében pénzügyi tanácsadóként, aki nem mellesleg négyszeres édesanya, és három gyönyörű unoka nagymamája. Az élet érdekes fordulatokat hoz, és így volt ez náluk is, hiszen legidősebb lánya szerelmét és boldogságát, nem másnak köszönheti, mint egy véletlen találkozásnak, amikor is Zoltánt, mint ügyféljelöltet megszólították egy dabasi rendezvény alkalmával. :)

Fogadjátok szeretettel Poponné Papp Györgyi és Buncsák Zoltán személyes történetét hivatásukkal kapcsolatban:

Poponné Papp Györgyi, pénzügyi tanácsadó

A kis bevezetőmet azzal kezdeném, hogy férjemmel, Lacival az 1990-es évek elején alkalmazotti létből vállalkozók lettünk.

Kerestük a lehetőséget, amivel a szabadságunkat és kreativitásunkat meg tudjuk teremteni. Két nagy, akkori állami cégnél dolgoztunk. Laci a MÁV-nál én pedig a Matávnál. Hálózatépítéssel és személyiség fejlesztéssel kezdtünk, amihez párosult hozzá néhány termék értékesítése is. Elég nagy hálózattal és kapcsolattal rendelkeztünk, amire nagyon büszkék voltunk. Ekkor az élet úgy hozta, hogy megismerhettünk egy csodálatos vezetőt, Ivaskó Istvánt, aki több mint 24 éve irányítja az egyik legsikeresebb igazgatóságot Kecskeméten. Már az első találkozás után jött egy felismerés, hogy a szakmát hogyan kellene képviselni, hiszen volt már rossz élményem, és akkor eldöntöttem, hogy én ebben igazán jó leszek! 1998-ban csatlakoztunk a MetLife vállalathoz és elindult a karrierünk. A legnagyobb szeretettel mondhatom, hogy mára már ez a szakma a hitvallásommá és a küldetésemmé vált.

Mi a legfontosabb érték, amit munkádon keresztül közvetítesz az emberek felé?

A legfontosabb számomra, hogy biztonságot és értéket teremtsek az ügyfelek számára. Pénzügyi tudatosságot, gondoskodást saját magukról és családjukról. A biztosítás egy nagyon komoly szolgáltatás és érték. Mögé kell nézni az embereknek, és ez a mi feladatunk, hogy ezt az értéket megmutassuk.

Hogyan épül fel a munkád, kik segítik a napi tevékenységedet?

A karrieremet férjem segítette, ő volt és a mai napig is ő a mentorom. Ő tanította meg a szakmát, és amikor már volt egy nagyobb ügyfélköröm, 2010-ben csatlakozott a nagylányom, Viktória is, aki akkor 23 évesen friss diplomás volt, tele tervekkel és tettvággyal. Talán helyette is elmondhatom, jó döntést hozott akkor.  A legtöbb időmet azzal töltöm, amit a legjobban szeretek. Nap, mint nap egyre több családdal találkozni és segíteni, időben odaérni az ügyfelekhez, mielőtt bármilyen esetleges negatív változás áll be az életükben. Pénzügyi tervezést készíteni a jelenükről és a jövőjükről, ami a számukra a legfontosabb.

Ahogy végeztük a mindennapi munkát a férjemmel, a gyermekeink nem tudták elkerülni azt, ahogy a szakmáról és az ügyfelekről szeretettel beszélünk. Erős a hitrendszerünk, hiszünk a szakmában és az emberekben. Ezt látva nem volt kérdés, hogy ők is ebben a szakmában dolgoznak velünk.

Fiunk, Tamás és a vejem, Zoltán már 8 éve csatlakoztak a családi vállalkozáshoz és követték a sikereinket. Ma már ők is nagyon sikeresek a szakma legjobbjai közé tartoznak, hiszen azt az értéket képviselik, amit mi!

Mit látsz ügyfeleid körében, mi jelenti számukra a legnagyobb kihívást pénzügyeik terén?

Pénzügyi tanácsadóként úgy látom, ami igazán fontos az ügyfeleimnek, családoknak, hogy a pénzügyi lehetőségein belül megtalálják azt a motivációt, amivel a legoptimálisabb és biztonságos helyzetet tudják megteremteni pénzügyeik terén. Ebben pedig én kísérem végig őket, hogy a segítségemmel felépülhessen a család biztonsága és a dédelgetett álmok megvalósulhassanak.

Buncsák Zoltán, pénzügyi tanácsadó

Idén 8. éve vagyok a szakmában, ami egyébként nem tűnik ennyinek, sokkal kevesebbnek érzem, viszont a tapasztalat olyan mintha 16 éve lennék ebben a nagyszerű hivatásban. J

Mindig is kerestem a lehetőséget, hogy megtaláljam Önmagam egy saját vállalkozásban. Sokszor úgy érzem, hogy “véletlenül” talált meg, persze nem hiszek a véletlenekben. Ahogy szoktam mondani, a volt barátnőm, aki azóta a csodás feleségem és két fantasztikus gyermekünk édesanyja szólított meg Dabason - ahol azóta élünk - mint ügyfél jelöltet.

Tanulmányaimat is összhangba tudtam hozni a munkámmal, hiszen közgazdász-turizmus szakirányon diplomáztam, egyébként akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy ebben a szegmensben találom meg számításaimat. Később úgy alakult, hogy magasabb szintre emeltük kapcsolatunkat Vikivel és onnantól a többi már történelem. Néhány hónap múlva már a MetLife vállalatnál dolgoztam, mint pénzügyi tanácsadó, és a legnagyobb megerősítés az volt számomra, ahogy láttam bejönni az irodába az évek óta meglévő ügyfeleket, hogy milyen közvetlen és baráti kapcsolat alakult ki tanácsadó és ügyfél között. Ami megadta nekem azt a motivációt és hitet, hogy el szeretnék én is indulni ezen az úton!

Ki segített elindulni az új hivatásodban? Kitől tanultál, kinek vagy hálás érte?

Az első időszakban mentorommal –aki azóta az apósom lett– indultunk el a tanulás útján. Ő mutatta meg, hogyan kell ezt a szakmát elkezdeni én pedig szorgalmasan figyeltem és tanultam. A mai napig nagyon hálás vagyok neki, hiszen akkor fektettem le a szakma alapjait, ami számomra az etika, a lelkesedés és a folyamatos fejlődés. Későbbi időszakokban folyamatos tanulás jellemezte és jellemzi most is a munkámat. Egyszerűen azt érzem, hogy nem lehet megállni a fejlődésben, mert az egyenlő a visszafejlődéssel.

Hogyan látod a korodbeli Y generációs fiatalokat, és a pénzügyekhez való viszonyukat? Mi az a legfontosabb üzenet, amit minden alkalommal megosztasz, ha új ügyfelekkel találkozol?

Leginkább a korban hozzám közelálló, illetve nálam fiatalabb generáció az, akik kiteszik az ügyfélköröm nagy részét. Az a tapasztalatom hogy egyre tudatosabbak az Y generáció tagjai abban, hogy ha Ők nem tesznek Önmagukért, akkor nem várhatnak nagyon máshonnan sem megoldást.

A legfontosabb üzenetem az, hogy ha találkozom ügyfelekkel, hogy az egészség után a legfontosabb az anyagi stabilitás és a pénzügyi szabadság, és van egy jó hírem: erről mindenki saját maga dönthet, hogy milyen forgatókönyvet szeretne írni magának!

Hogyan tudod egyensúlyban tartani a munkát, a családot és a hobbid?

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert megtaláltam azt az egyensúlyt, ami a család, munka és hobbi között létre tud jönni. Számomra a legfontosabb a szabadság és a lehetőség arra, hogy valamit alkossak, ami az emberek életet jobbá tudja tenni. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, de törekedni kell rá! Azt gondolom, ez az egyetlen lehetőség, hogy jól csináld, de ehhez nem vagyok elég egyedül. Itt szeretném megköszönni első körben feleségemnek, Vikinek, hogy támogat és segít, hogy jól működjön az összhang a család, munka és hobbim, a zene oldaláról is. Továbbá hálás vagyok a családomnak, Erikának az asszisztensemnek, kollégáimnak és mindenkinek, aki hatással volt arra, aki most lehetek!

Együtt, egymásért!

MetLife

Friss hírek   Korábbi hírek